Zenei hírek
B. Nagy Réka a Miskovits Marcival közösen kiadott Harcolok után ismét egy nagyon személyes és őszinte dallal jelentkezik. Az Ölelj című szerzeményt a vőlegényével való kapcsolata ihlette meg, mely a nehézségek ellenére erős maradt.
Siklósi Balázs áprilisban megjelenő Mindig van tovább című albumáról a Vége című dal akusztikus és eredeti verzióját ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A magyar zeneiparon viharként végigsöprő és százezreket meghódító fiatal zenész egy üde, tavaszi dallal jelentkezett. A pozitív hangvételű „aight” Azahriah készülő nagylemezének második előfutára.
Nem szoktunk a Zenész Magazin hasábjain az újságot készítők vagy az újság mögött állók, pláne a lapalapító zenei munkásságáról írni. Ezúttal azonban kivételt teszünk, amire egy különleges klip elkészülése ad okot.
Wunderlich József 2020 tavaszán, a karantén alatt írta meg az első, a SKIZó című szólóalbumát, így természetesen akadnak olyan szerzemények is, amelyekben arról is beszél, mennyire megváltozott a gondolkodásmódunk az életről a pandémia hatására.
A VDK első felvonása most véget ért és a posztok egyben elérhetővé váltak Vera honlapján, hamarosan pedig új részekkel és témákkal készül az énekes-dalszerző.
„Remélem, ha az emberek hallják a dalt és nézik a videót, magukat és családjukat látják benne.” – Személyes hangvételű videóval jelentkezik Bon Jovi.
Igazán nem lehet azt mondani, hogy az Újhold zenekar tétlenkedne az idei évben. Ebben az évben ugyanis már a harmadik videóklipjükkel jelentkeznek. Előző napfényes, vidámabb hangvételű klipjük után azonban most sötétebb vizekre eveztek.
A Rolling Stones és a Foo Fighters frontembereinek rögtönzött duója egy ütős rock számmal ad erőt a lezárások végéig.
Erika de Casier a közelmúltban újabb adag minimalista R&B-t szolgált fel közönségének második kislemeze, a Drama formájában.
A most nyilvánosság elé kerülő Welcome 2 America album anyaga tíz évig hevert a sztár páncéltermében.
Már a hírlapárusoknál a Zenész Magazin legfrissebb, 225., áprilisi száma interjúkkal, zenei hírekkel, tesztekkel, technikai újdonságokkal.
Jost Nickel egyike azon kevés német turné- és session dobosoknak, akiknek a neve nemzetközi szinten is elismert. Jost most végre elkészítette a sokak által izgatottan várt The Check In című, debütáló albumát, ezt szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani.
A zenekar az Antilop klippel zárta le az előző lemez korszakát, már a következő lépésre fókuszálnak, a háttérben folyamatosan dolgoznak az új dalokon.
Az NKA Raktárplusz elnevezésű programjának, JazzArt Alapítvány pályázatának keretében, meghívásos alapon 22 magyar produkció koncertfelvételére került sor a Budapest Jazz Clubban.
Újabb, különleges videó került fel a közösségi oldalakra a CityRocks (Közép-Európa legnagyobb rockzenekara) 2019-es kecskeméti nagykoncertjéről.
2021. április 24-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítélt Fonogram - Magyar Zenei Díjat.
„A Flowcat Works stúdió projectet 2021 januárjában alapítottuk azzal a céllal, hogy instrumentális, dallamos gitárzenéket rögzítsünk saját magunk és a hallgatók számára, hogy ezáltal jobban megismertessük az emberekkel ezt a háttérben lévő, de létező műfajt.”
Első helyen a Queen Live Aid fellépése, melyet Jennifer Lopez és Shakira, valamint Lady Gaga követnek.
Március 29-én Gyere nézd címmel megjelent a Vihar Után formáció 3. dala is, ezzel vált teljessé a Természetesen EP.
Rendhagyó módon, egy nagyzenekaros ingyenes élő stream koncerten mutatja be új dalát a Margaret Island.
Jótékonysági akcióra készül a Kaukázus zenekar, amely Egyetlen szó című szerzeményével megnyerte A Dal 2021-et, ami ezzel az év magyar slágere lett. A Duna Televízió műsorának győztese egy gyermekekkel foglalkozó szervezetet támogatna a tervezett akciójával.
