Zenei hírek
Ennek örömére szeretnék elkészíteni Magyarország első Japanese Custom Shop Ibanez gitárját a nagyközönség részvételével és nyereményjátékot is hirdetnek.
Az új dal egy utazás, nyugodtabb, nosztalgikus hangvételű szám. Olyan egyszerű emlékek után kapaszkodik, amelyek mindannyiunkban jelen vannak. A gyermekkor szépsége, a szeretet, szerelem utáni vágyódás, és azok a pillanatok, amelyekben örökké szeretnénk létezni.
Kandelábereken hajladozó rúdtáncos, a kihalt éjszakai Budapestnek muzsikáló utcazenész és az üres Duna-partot fénnyel elárasztó telihold – mind olyan magányos szereplők a teljes nyitásra váró éjszakában, melyek reményt öntenek a megfáradt, türelmetlen városlakók szívébe.
Az együttes új megjelenése egy személyes vallomás a zenéhez. A Világom főhajtás a zeneipar, a közönség és a siker felé, amely egyben fontos, érzékeny jövőbeli témákat is feszeget.
Június 1-én adja A Dal 2021 nyertese az idei év első szabadtéri koncertjét, az újonnan nyíló Aréna Garden-ben. Az előzenekar a Twentees együttes lesz.
Dallos Bogi, tavalyi kislemeze után újabb dalt hoz, amelynek egyik fő üzenete, hogy nem várhatjuk, hogy az életünkbe mások hozzanak boldogságot, mi magunk változtathatunk, írhatjuk saját történetünket. A fiatal énekesnő egy izgalmas képi világú, látványos klippel hozza el a nyarat.
Új klippel jelentkezett a debreceni punk rock trió. Az ATOM a tavalyi, második nagylemezén található Élni Itthon című dalukra készített videót. A dal a Slamasztika lemez egyik zászlóshajója, már a megszületésekor tervei voltak vele a zenekarnak.
Az MTV EMA- és Fonogram díjas előadó egy új dallal rukkolt elő. Az „Állat” Dzsúdló első idei megjelenése, amely egy új fejezetet indít az énekes karrierében.
Ettől biztosan felforr a véred! Nézd meg a friss budapesti rockcsapat debütáló albumához készült videóklipet!
Hányféle börtönbe kerülhetünk az életünk során? Egy toxikus kapcsolatról és az abból eredő belső konfliktusról szól a Ketch Börtön című száma.
Mi van, ha csak álmunkban ütközünk neki a hűtlenség gondolatának? Megkóstolnak az érzések, mintha sósavba mártóznánk.
Még februárban mutattuk be a frissen alakult deathcore stílusban nyomuló a Mhorai zenekar Plain River című számának szöveges videóját. Most a zenekar készülő Hegemony c. nagylemezének harmadik, Cher című dalát adjuk közre.
Megjelent a Florence + The Machine új dala, a Call Me Cruella, ami a 101 kiskutya főgonoszaként ismert Szörnyella De Frász lázadó ifjúkorát bemutató Cruella c. filmhez készült.
Interjú Gájer Bálinttal, aki kiemelkedő egyénisége a hazai könnyűzenei életnek. Pályáját tudatosan építve, napjainkra már teljesen kibontakozott az a stílus, amiben otthonosan mozog és ahol a jövőjét is elképzeli majd.
Íme egy kis ízelítő Erika de Casier ma megjelent új albumáról. A Busy c. dalhoz készült, diavetítést imitáló klipben ezúttal is a koppenhágai dalszerző és producer Bianka nevű alteregójával találkozhatunk, aki egy elszánt vezérigazgatót alakít.
Megjelent a Seriouskid nu metal banda második száma, egyben első klipje, a These Sick Eyes.
Lévai Balázs 80-as években játszódó filmjéhez is írnak zenét a május 18-án induló nemzetközi dalszerző tábor résztvevői Budapesten.
Balanyi Szilárd ősszel megjelent EP-jének minden dalához készített klipet, amelyeket kéthavonta osztott meg közönségével.
Az énekesnő 2020-ban debütált Köztünk Liliom és A Hold meg én című dalaival, amelyeknek mély értelmű szövegei és különleges vizuális világú videói egyből rabul ejtették a közönséget.
A szlovákiai Steve Misik & Co. formáció különleges vendéggel, Derek Sherinian-nal működött együtt az új dal készítésében.
Bono, The Edge és Martin Garrix elkészítették az idei év futballhimnuszát. „A We Are The People mindannyiunkat arra emlékezet, hogy egy dal képes úgy tekinteni a világban zajló kihívásokra, hogy közben mégis megpróbálja egyesíteni az embereket.”
Az együttes legújabb dala a kedvenc tantárgyuk és a csajozás között von párhuzamot. A Matek a Follow The Flow korábbi, melankolikusabb dalainak szöges ellentéte, amely a „Gavallér”-t követve újra megvillogtatja BLR, Fura Csé és Szakács Gergő humorérzékét.
Rendhagyó módon, a Punnany Massif legújabb klipjében mutatkozik be az Adidas olimpiai kollekciója!
