Zenei hírek
Erre a nyárra már „csak egy igazi szabadság himnusz kellett”, mely most végre „Csak te kellesz” címmel megérkezett!
Július 27-én a Margaret Island visszatér a gyökereihez, és egy fonyódi nyaralásra invitál mindenkit.
Kustan Adam, a hazai kortárs blues-rock-soul színtér egyik feltörekvő művészének legújabb, Free című klipes dala tegnap jelent meg.
A Magyar Jazz Szövetség idén is szeretettel várja a jazzkedvelőket a Magyar Jazz Szövetség Udvarába Kapolcson.
Az ausztrál gitárvirtuóz elmeséli, hogy Chat Atkins iránti rajongása miatt kezdetben küzdenie kellett, hogy megértse a Stones és Beatles köröli hype-ot.
Megjelent a második dal a Fontaines D.C. augusztus 23-án érkező ROMANCE című albumáról.
A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című tárlaton július 18-án, csütörtökön a Honeybeast énekese kalauzolja el a látogatókat az alkotó életművében.
Az együtt alkotó kultikus duó, Kökény Attila és Rakonczai Viktor gyermekkori vágya teljesült azzal, hogy új dalukat Charlie-val készíthették el.
Ugyanúgy érzel – a szolnoki dirty rock csapat ezúttal a korábbiaktól eltérő hangulatú dalt és klipet mutatott be.
A Duna-menti országok fiatal zenészei fognak össze az egységért – debütál a D10 - Duna Projekt.
Szivák Zsolt és Wagner Emil ismerős neve lehet olvasóinknak. Zsolt Cloud9+ frontembere volt évekig, Wágner Emil Wellhello oszlopos tagja volt.
Ski Mask The Slump God július 10-re, az Akvárium Klubba meghirdetett koncertjét logisztikai okok miatt – ahogy az egész turnét – őszre halasztja.
Sok év után tér vissza augusztus 6-án Budapestre a The Amity Affliction, az ausztrálok előtt az amerikai Emmure és a német Blacktoothed lép színpadra.
– NAGY ANITA – Kállay Saunders Andrással új, nemzetközi sikerre esélyes dala, az Ashreffel közös Breathing kapcsán beszélgettem.
Egy sötét mese Zsüd és Kozmofobe közös trekkje – két démon megunta az emberek kínzását a pokolban, ezért feljönnek a földre nyaralni kicsit.
Van egy elektronikus zenei stílus, mely ugyan a 80-as években a brit szigetországban bukkant fel először, most ismét reneszánszát éli, név szerint ez a drum ’n’ bass.
Sztárfellépők egész sora, és több ezer érdeklődő tette igazán emlékezetessé a 31., jelentősen megújult Víz, Zene, Virág Fesztivált Tatán.
Becky and the Birds, vagyis Thea Gustafsson, svéd dalszerző-producer nemrég a When She Holds Me című dallal tért vissza.
