Zenei hírek
Kőváry Zoliék olyannyira termékeny időszakukat élik, hogy az új albumuk előtt, még kihoztak egy feldolgozás EP-t Garage Nights Revisited címen.
A turné 16 nagyvárost érint, szeptember 1-jén indul Lisszabonban és szeptember 13-án Budapestre, az Akvárium Klubba is elér.
Augusztus 1-től érhető el a Budapest Park új zenei játszótere, amelynek célja, hogy platformot biztosítson olyan új és régi, hazai és nemzetközi előadóknak, akikkel kevésbé találkozhatunk az itthoni rádiókban.
Augusztus 22-én nyitja meg kapuit Zamárdiban a MOL Nagyon Balaton programsorozat legfontosabb eseménye, a 12. STRAND Fesztivál, ahol 25 helyszínen közel 200 program várja a fesztiválozókat.
Az Elfáradtam mély és érzelmes dal, amelyben a The Voice Magyarország 2023 fiatal győztese egy fájdalmas szakítást szeretett volna feldolgozni.
A napokban tért haza nagyszabású kínai koncert körútjáról a tavaly 20 éves jubileumát ünneplő Four Bones Quartet.
– NAGY ANITA – A magyar metal szcéna keményen dolgozó, második albumát maga mögött tudó formációjának koncertjén jártam. Pár héttel később a hazai metalcore megkerülhetetlen csapatának énekesével ültem le beszélgetni.
A rock örök, a TÁBOR Fesztivál pedig már 16 éves: idén is Alsóörsön vár minden rockert az ország legnagyobb, 4 napos házibulija, augusztus 28. és 31. között.
A Jazzopen Stuttgarton debütált Lukács Miklós, Omar Sosa és Paolo Fresu közös projektje.
Három település negyven helyszínén, közel háromezer program közül válogathattak az idei Művészetek Völgyében a fesztiválozók.
A PATAKY Művek, a VILLON TRIÓ és a NEMADOMFEL együttesek szólógitárosa új zenekart alapított: Kiss Barna CREW.
A Night Verses rajongókra jó idők járnak, az instrumentális trió ugyanis idén nyáron PLINI vendégeként is tiszteletét teszi Budapesten, augusztus 22-én, az A38 Hajón.
Alternatív rock – psychedelic punk – space grunge, ezzel a három stílussal jellemzi magát a friss EP-vel jelentkező veszprémi Percember.
Hamisítatlanul hozza a régi lócis feelinget az idén tizedik szülinapját ünneplő zenekar: a Jó nő a buszon a Kobuciban csendül fel először élőben július 27-én.
Idén is várják a könnyűműfaj feltörekvő tehetségeinek jelentkezését műfaji korlátozások nélkül.
Meghalt John Mayall brit blueszenész, a Bluesbrakers alapítóját hétfőn kaliforniai otthonában érte a halál.
Augusztus 3-án érkezik ismét Budapestre a Frog Leap, vagyis a norvég youtuber, Leo Moracchioli zenekara.
A nu-metalcore műfajban alkotó Mindgate zenekarnak június 30-án jelent meg FeeL című dalához készült elgondolkodtató videóklipje.
A 2023-as Last One Out Turns Off The Light c. EP után a Crashlander egy friss dallal erősíti 2024 nyarát és saját felhozatalát.
