A napokban szembejött a Facebookon a Búcsúkeringő szólóban előadott koncertváltozata, amit úgy éreztem, muszáj közreadni.
2022. decemberében interjút közöltünk Tátrai Tiborral és Szebényi Dániellel, melynek bevezetőjéhez ezt írtam: „Ennek a blues-rock szupergroupnak a létrejötte talán az idei év legnagyobb durranása volt” – és őszintén örültem, örültünk a formáció létrejöttének. Ahogy őszintén elszomorított a hír, hogy Szebényi nélkül folytatja a godfater.
A napokban szembejött a Facebookon a Búcsúkeringő szólóban előadott koncertváltozata, amit, úgy érzem muszáj közreadni. Ilyen erős előadásra, ilyen színvonalú zenére felkapja a fejét az ember, mert nem túl gyakori a hazai zenei mainstreamben. Ezt annak is hallania kell, aki nem volt ott a Várkert Bazárban és nem találkozik a dallal a neten.
Akit az eredeti, godfater. - féle változat érdekel, itt meg tudja nézni, és mindenki eldöntheti, hogy neki melyik jön be, nekem mindkettő… A Búcsúkeringő zenéjét Tátrai Tibor és Szebényi Dániel írta, a szöveget Szepesi Mátyás jegyzi.
És ha már Búcsúkeringő, akkor álljon itt mellette a Nap és a Hold lemezbemutatón november 29-én a Várkert Bazárban elhangzott különös „feldolgozás füzér”, vagy ahogy Szebényi Dani nevezi: szvit. A felvételen a KINGBAEN játszik, azaz:
Szebényi Dániel - ének, billentyű
Usztics Pepe – gitár
Szabolcsi Bence – gitár
Usztics Dániel – basszusgitár
Puchner Benedek – ütőhangszerek
Baricz Gergő – ének
Cséri Alexandra – ének
Geröly Mátyás – dob
A szvitben elhangzó idézetek az elhangzás sorrendjében megtalálhatók a YouTube-on közzétett videó alatt, de fontosak a remek hangszerszólók: Usztics Dániel különleges basszusszólója, Szabolcsi Bence virtuóz gitárszólója és Geröly Mátyás félelmetes dobszólója.
Még valami. Érdemes elolvasni Szebényi Dani jegyzetét, „magyarázatát”, amit a YouTube videó alá írt. Megtudjuk belőle, hogy miért éppen ezek az idézetek kerültek a szvitbe és melyek voltak élete legmeghatározóbb zenei élményei.
Fotó: YouTube
