Zenész Magazin logó



Az ÉLEK ÉS VIRULOK névre keresztelt újdonságban nem mást hallhatunk Zsombor hangja mellett, mint Bíró Bencét, a Fiúk énekesét.

Miután tavaly decemberben bemutatták második nagylemezüket, az IMÁGÓ-t és idén áprilisban teltházas koncerttel zárták a tavaszi szezont a Turbina nagytermében, a szegedi antipop zenekar új dallal robbantja be a nyarat!

Az ÉLEK ÉS VIRULOK névre keresztelt újdonságban nem mást hallhatunk Zsombor hangja mellett, mint Bíró Bencét, a Fiúk énekesét.

„Lassan fél éve mondtam Bencének, hogy csinálhatnánk együtt valamit. Közben mi még bőven a második lemezünk írásával voltunk elfoglalva. Az IMÁGÓ dalainál valamivel modernebb dalt akartam hangszerelés ügyileg, de nem nagyon működött azokkal energiákkal, amik Bencében és bennem voltak. Egy pár hónap után rájöttünk, hogy ez a dal nem az, aminek először gondoltuk. Ez valami sokkal, de sokkal nyersebb anyag lesz” – mesélte Vidiczki Zsombor, a Hűvös énekese.

A dalírás Bencénél kezdődött majd hol Budapesten, hol Szegeden folytatódott.

„Átugrott hozzám a Zsoma és elkezdtünk ketten szöveget körmölni. (Én ettől bevoltam szarva, férfiasan bevallom és szerintem ő is.) Eléggé meztelen dolog bárkivel is szöveget írni, de a fasza gitár-leadek és az a dolog, hogy kevés dolog zavar jobban, mint az, hogy nem érdekel semmi, elég hamar gatyába ráztak minket” – mondta Bíró Bence, a Fiúk énekese.

 

 503014919 700x

 

„Igen, a szövegírás kemény meló volt, de nagyon felszabadított. Összehangolódni, megnyílni egymásnak olyan folyamatban, amit eddig előtte egyedül csinált az ember.  Volt, hogy Bence lejött hozzánk Szegedre dalt írni meg pinyózgatni. Amellett, hogy ez egy örömzenélés is volt, rengeteget tanultunk abból, hogy milyen lehet a zeneírás. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy nem szorongsz azon, ha valami nem olyan elsőre, mint amilyennek gondoltad, mert ami igazából benne van az dalban, az előbb-utóbb úgy is utat tör magának” – említette Zsoma.

Az ÉLEK ÉS VIRULOK az elejétől kezdve magas fokon menetel. Olyan, mintha soha nem is akarna megállni, megállíthatatlan.

„Ez a dal arról szól nekem, hogy rohadtul zavar, hogy valakit nem zavar az, ami engem kurvára. Mert már teljesen természetes számára” – fogalmazott Zsoma.

„Napról napra, ugyanarra a világra felkelni és megtartani a lázadást magadban, kurva fárasztó dolog, bármilyen témával kapcsolatban is fogalmazod meg a kritikáidat. Azt hiszem ez a dal arról szól, hogy a lázadást, hogyan váltja fel a kötelességtudat” – Bence.

 

 

Ahogy az eddigi Hűvös daloknál is, most is Zwickl Ábel segített abban, hogy a track pontosan úgy szólhasson a hallgatósághoz, ahogy azt a srácok elképzelték. A vizuális élményt pedig Gadó Lili biztosította, aki a srácok ötletét a saját stílusában egybefűzve alkotta meg a dalhoz az animációs visualizert.

Az új dalt először élőben a CAMPUS Fesztiválon hallhatják a rajongók, majd a Művészetek Völgyében a Zenélő buszon és a Lőtéren is fellép a Hűvös.

ÉLEK ÉS VIRULOK Spotify

Hűvös weboldal
Hűvös Instagram
Hűvös TikTok
Hűvös Facebook
Hűvös Spotify