NOIRA 2020-as bemutatkozása óta egyedi hangzásával és lélekig hatoló szövegeivel vált ismertté az alternatív zenei szcénában.
Több sikeres single-megjelenés és a 2022-as első EP-je után a Hajógyár Nagylemez Program támogatásával lehetősége nyílt zenei karrierje következő nagy lépésére.
A 12 dalból álló DELI, nevéhez méltóan ínycsiklandó hangzásélményt nyújt. Az album címe és egyben első-, címadó dala is a különleges és ritka finomságokat kínáló delikáteszeket megidézve hívja be a hallgatót NOIRA világába, amelyben a gazdag, metaforákkal átszőtt történetmesélés mellett minden egyes hang és szövegrészlet mély érzelmekkel van átitatva. Dalszerzési szokásaival ellentétben a DELI album cím most hamarabb fogalmazódott meg Nóriban, mint ahogy a DELI című dal megíródott volna.

„Amikor elhatároztam, hogy az album címére hajazva írok egy DELI című dalt is, akkor eredetileg egy rövid intro-nak szántam, ami behívja és körbe vezeti a hallgatót az album világában, ezért építettem fel úgy, mintha egy delikáteszben sétálnánk. Doór Matyival az egyik első session-ünkön mindössze 3 óra alatt be is fejeztük a dalt. Tudatosan szerettük volna, ha kicsit más, mint a többi, ezért lett sokkal egyszerűbb a hangszerelése és ezért kerültek bele „széteffektezett” vokálok is, amelyek a dal legvégén kitisztulnak, teret engedve a normál hangomnak.
Nóri állandó alkotótársa, Gyarmati Fanny producerként több dalon dolgozott már, amikor a projekt megnyerte a Nagylemez Program támogatását - ekkor lépett be a képbe a program révén Doór Mátyás is producerként, kettőjük munkája pedig igazán izgalmas végeredményt hozott.
„Azt gondolom, hogy érzetre egy nagyon pozitív kicsengésű és jó vibe-okat adó albumot sikerült létrehoznunk, amely tükrözi mindazt az életszeretetet és optimista hozzáállást, ami az alaptermészetemből is fakad. Állandó témám a szerelem, ez legalább az album 1/3-át teszi ki (Pillow talking, You’re mine, Different, Every time), de énekelek toxikus mintákról is, amelyeket a környezetemben tapasztalok, legyen szó ismerkedésről vagy felszínes barátságokról (Shitty person, Come over). Vannak olyan dalok, amikben magamat és a világhoz való hozzáállásomat elemezgetem (So good, Wake me up, Small things, City of hopes pt. 2), és írtam egy dalt a gyönyörű gyerekeimnek is (Let you). Egészben nézve az albumot, nem kifejezetten mondanám, hogy egy adott életszakaszom lenyomata lett. Inkább örökérvényű szerzemények kerültek rá, amelyek 10-20 év múlva is aktuálisak lesznek számomra” – meséli az album dalairól Nóri.
A lemez munkálatai közben az eredetileg 4 fős NOIRA live band kiegészült egy 2 fős fúvós szekcióval, Gáll Barnabás és Balogh Zsófi személyében, akiknek az izgalmas hangszerelései végül 3 dalba is bekerültek, így színesítve élő hangszeres felvételekkel az albumot Gyarmati Fanny gitár-, illetve Doór Matyi gitár- és basszusgitárjátéka mellett. A DELI kollaborációkban sem szenvedett hiányt, a Londonban élő magyar R’n’B előadó Babé Sila, a nemrég szólókarrierbe kezdett Németh Márk – nameatmark és a szlovák indie-, neo-soul előadó TIMEA is közreműködött a lemez 1-1 dalában.
A lemezbemutató koncertre, ami az alternatív R’n’B hazai képviselőjének sokszínűségét mutatta be, október 5-én az Akvárium Lokálban került sor.
Facebook: https://www.facebook.com/noiramusic
A fotókat Sutus Fanni készítette.
