Zenei hírek
2021 elején az afro-kubai-francia ikrek, Lisa-Kaindé és Naomi Diaz, vagyis az Ibeyi tagjai visszatértek londoni stúdiójukba, hogy elkezdjenek dolgozni harmadik stúdióalbumukon.
CityRocks – Megjelentek Közép-Európa legnagyobb rockzenekarának első külföldi koncertfilmjei.
Szilárd tavasszal új nagylemezzel jelentkezik, melyről máris itt az első dal, a Színre szín.
Ben Caplan, a lehengerlő orgánummal rendelkező kanadai zenész zenekarával már többször rengette meg a Dürer Kert falait.
Megjelent a Kontraszt zenekar legújabb dala, készülő második nagylemezükről: az Éberálom.
Már az év elején hírt adtunk arról, hogy a sokak által Alice Cooper turnégitárosaként ismert Nita Strauss új szólóalbumán dolgozik, nemrégiben azonban napvilágot látott a készülő nagylemez első single-je.
Megjelent a The Neverlandings Your Eyes című dala, ami első hallásra könnyed, „feel-good” hangulatúnak is tűnhet…
Második nagylemezük után, ismét új anyaggal jelentkezik a budapesti Meg Egy Cukorka. Ezúttal Pilinszky János születése 100. évfordulójának alkalmából a költő Azt hiszem című verséből készítettek dalt.
Heatlie Dávid bandája, a Heatlie új szerzeménnyel tért vissza. A Hideg Fény a zenekar új fejezetének első bekezdése.
Presser Gábor, Karácsony János és Solti János mellett összesen közel húsz művész, többek között Rúzsa Magdi, Sena, Lábas Viki, Kiss Tibi, Zorán, Járai Márk és Bagossy Norbi vett részt az LGT: Miénk itt a tér című dalának 2021-es feldolgozásában.
2022. február 11-én érkezik a Spoon tizedik albuma, a Lucifer on the Sofa, ami saját elmondásuk szerint a banda eddigi legtisztábban rock'n'roll lemeze.
November 27-én az Instantban együtt énekelheti a közönség a zenekarral a legújabb GranCanada dalt, a most debütáló Az idő is késik című trekket.
A fiatal debreceni zenekar Násztánc című dalával robbantja fel az internetet, ami a harmadik megjelent dal a február elején debütáló Szimpla Vágyak nagylemezről és komoly témákat feszeget.
Kérdőjelek és a válaszok címmel közös dalt készített az Ivan & The Parazol és a Carson Coma.
A formáció New Obsession című trackje Veres Mónika Nika legjobb soul énekeseket idéző előadásában szólal meg.
Őrség, Vadása-tó, dombok, vizek és erdők: a Road Movie videoklip-sorozat legújabb állomásán a Soulwave zenekar visz minket haza a hegyháti dombok közé, ahol felnőttek, és ahova mindig hazatérnek.
Móricz Zsigmond 101 éve megjelent, emberséget és tisztaságot felmutató önéletrajzi vonatkozású regényének színpadi adaptációjához, Lackfi János dalszövegeivel írt színes-szagos dalokat az Apnoé zenekar.
A 2020 novemberében alakult a szolnoki The Milfglue! zenekar első lemezén 9 dal kapott helyet, stílusuk a rock, a grunge és a punk rock jegyeit ötvözi.
Fight – ez a címe a januári magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság hivatalos dalának, amelyet Rúzsa Magdolna énekel.
40 év rock, 40 dal, közel 40 előadó december 23-án a Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncertjén a Budapest Sportarénában, többek között olyan neves közreműködőkkel, mint Charlie, Pataky Attila, Varga Miklós, Takáts Tamás, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly.
2021 sem múlhat el a szokásos őszi New Level Empire születésnapi koncert nélkül, idén pedig ez a szám a karmikus nyolcashoz ért.
Turnébusz címmel indít könnyűzenei sorozatot az ALBA koncertstúdió. 25 tehetséges zenekarral készítettek élő zenekaros koncertfilmet, melyeket elsősorban online, és helyi televíziókban és rádiókban lehet majd látni és hallani.
Jubileumi koncertje után a Darkest Hour visszatér Budapestre, ráadásul a HIMSA társaságában.
