Zenei hírek
Amilyen váratlanul került a szemünk elé ZÓRA, ugyanolyan gyorsan be is lopta magát sokunk szívébe! Ősszel három koncerten is elvarázsolja a közönséget…
Különleges videót készített a legfrissebb dalához B.Nagy Réka, énekesnő hiszen a mini romkom másik főszerepét a párja, Dávid alakítja mellette.
A Keep Breathing című dal a hangszerelésnek, valamint a videóklip hangulatának köszönhetően, most egy nyárzáró, érzelmes dalt hozott el nekünk.
A négy év után ismét Budapesten koncertező Elder a stoner és doom színtér egyik legünnepeltebb bandája.
Az Alzheimer Világhónap szeptember 30-i záróeseményen a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara ad ingyenes Senior Gála koncertet a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
Több mint 25 sikeres szakmai év után új fejezethez érkezett el Tornóczky Ferenc pályafutása.
Idén ünnepli az Omega Diatribe a tizedik aktív évét, amit egy My Sphere címet viselő exkluzív digitális EP-vel koronáznak meg.
Májusban izgalmas, hiánypótló versenyt hívott életre a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum.
Másfél év után újra az A38-ra látogat a friss Petőfi díjas zenekar, ezúttal az együttes szezonzáró koncertje kap helyet a kultikus helyszínen.
A nosztalgikusoknak csodás hírünk van: Cory Wells és a Youth Fountain szeptember 25-én a Dürer Kertbe látogatnak, hogy egy kicsit visszarepítsenek minket az egyszerre imádott és gyűlölt myspace-korszakba.
Sziget Zsófi 2020-ban adta ki első dalát Solére néven, azóta pedig egyike lett a hazai zenei paletta legígéretesebb női előadóinak.
Az elektronikus hangszerelésű Alice c. album Csodaország egy disztópikus verziójába kalauzol minket...
A csavaros népi popzenét játszó Góbé a Kárpát-medencei fúziós folk c. műsorában vendégei segítségével végighalad az elmúlt 15 éven.
A Holnapután mini album a Felleng zenekar és Szellem közreműködésével készült, a Maradok egyedül c. dalhoz klip is társul.
A Szendőfi Péter által komponált és hangszerelt Yellow Alert c. album ősbemutatójára az Opus Jazz Clubban kerül sor, közreműködik Szirtes Edina „Mókus”.
A dal a fiatal felnőttkorba való belépést, az ekkor érzett bizonytalanságot és az emberi értékek tárgyiasítást veszi szövege alapjául.
– BORBÉLY TAMÁS – Lari Basilio, a virtuóz brazil gitáros európai Guitar Clinic turnéja során Budapestre is ellátogatott. Ott voltam az eseményen és még egy személyes beszélgetésre is lehetőségem volt Lari-val.
Több évnyi kihagyás után új lemezzel jelentkezik Christopher Michael Taylor, művésznevén SOHN, angol énekes, dalszerző és lemezproducer.
A Will and The People első budapesti kísérletére – háromszori halasztás után – szeptember 21-én kerül sor, a Dürer Kertben.
A közkedvelt basszusgitáros, Marco Mendoza hamarosan megjelenő, New Direction című új albumával tér vissza Budapestre szeptember 14-én.
– HATOS NIKI – A sokszínű CéAnne-t több formációból, kooperációból, stílusból is ismerheti a zenekedvelő közönség, ám legtöbben talán a népszerű hiphop formációhoz, a Hősökhöz kötik őt.
Május óta azok a szerencsés The National-rajongók, akik eljutottak egy-egy koncertre, már több új dalt is hallhattak a zenekartól.
„Az igényesség legkisebb jele nélkül ma délután megérkezik az új, albumunk előfutára, a Minden sz*r névre keresztelt nyári slágerünk.”
