Zenei hírek
A szászrégeni DreamFlow 2020 májusában alakult és azóta töretlenül halad előre az erdélyi könnyűzenei színtéren.
Mirtse Korinna nevét a legtöbben a Kontraszt zenekarból ismerhetik, de feltűnt már a Dalfutár című műsorban is és több alkalommal működött együtt a Fatal Error zenekarral.
A brazil énekes-basszusgitáros álmai koncertjéről, legkínosabb színpadi pillanatáról, és arról mesél, mi volt a legjobb tanács, amit a basszusgitározás kapcsán kapott.
A brit díva, Izo FitzRoy idén Paloznakra is ellátogat, hogy blues-soul-gospel alapú, egyedi atmoszférájú dallamai a Balaton-felvidéki jazzfalut is elvarázsolják.
Claudia Balláról utoljára 2023 ősszén írtunk, akkor megjelent Winter Tale c. albuma kapcsán. A Svájcban élő énekes-dalszerző most újabb dallal jelentkezett.
Nemzetközi nőnapon, azaz március 8-án jelent meg Beton.Hofi harmadik, 0 című mixtape-je, amely egyben egy trilógia befejező epizódja is.
A dalhoz egy szöveges videó is készült, a felvételeken a soproni-hegység különböző pontjai láthatóak madártávlatból.
Igazi zenei csemegével érkezett a két manchesteri ikon: megjelent Liam Gallagher és John Squire közös albuma!
A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bátorító dalaival.
Paradigmaváltás, zenekari tagok vándorlása, belső, mély lelki változások – ezekről mesél a Bad Acrobats első nagylemeze.
Az új lemez kapcsán új zenekari felállás jött létre, mellyel Dávid eddig megjelent, legfontosabb dalaiból válogattak össze egy egész estés műsort.
A Seafret sajnos a teljes őszi turnéját elhalasztotta családi okokra hivatkozva, a közelmúltban azonban bejelentették az új dátumokat.
Az elnevezés mögött – mintegy one man show-ként – Furuglyás René dalszerző-énekes áll.
Január végén érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a People Who Aren't There Anymore.
A Palo Canto, multikulturális elemekből építkező organikus techno formáció és producer duó.
A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers új klippel rázza fel február utolsó hetét.
Az idén 20 éves jubileumát ünneplő Anna and the Barbies az elkövetkező időszakban igazi különlegességgel készül a közönségnek, amelyet országszerte több helyre is elvisznek majd.
A díjátadón Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta, a Dirty Slippers zenekar a nemzetközi és hazai viszonylatban is egyedülálló Suliturné programjáért részesült a díjban.
A német indie-rock zenekar tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után önálló magyarországi koncerttel tér vissza, március 23-án, a Dürer Kertben is bemutatja How Have You Been? című új albumát.
Novemberben jelent meg a Belmondo legújabb albuma a Királyok kutyái, melyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményei és 4 vadonatúj dalt hallható.
